Jelenlegi hely

Lexus Hibrid hajtás

Mindig feltöltve, mindig útra készen; gyakorlatilag a Lexus összes modellje kapható hibrid változatban is. Kompromisszumot nem ismerő teljesítmény, hihetetlen üzemanyag-fogyasztás, luxusszínvonalú felszereltség.

A HIBRID TECHNOLÓGIA ÚTTÖRŐI

Az első Lexus hibrid 2004-es bemutatása óta tudásunkat és tapasztalatunkat ott bizonyítjuk, ahol igazán számít: az utakon. Világszerte kapható hibridjeink évről évre több millió liter üzemanyagot takarítanak meg. Jelenleg a Lexus több hibridet értékesít, mint bármely más luxusautó-márka. Sőt valójában több hibridet adunk el, mint az összes többi luxusautó-márka együttvéve.

MINDENBŐL A LEGJOBBAT

A Lexus Hybrid Drive rendszer hatásosan kombinálja a benzinmotor elsöprő erejét az elektromotor takarékosságával, észrevétlenül váltogatva menet közben a két erőforrás között. Így Önnek semmiféle kompromisszumot nem kell kötnie a lendületes gyorsítás és a csekély üzemanyag-fogyasztás, illetve a sokkal alacsonyabb CO2-kibocsátás között. A hibrid tehát igazán okos választás - Önnek és a környezetnek is.

INTELLIGENS HIBRID TELJESÍTMÉNY

Induljon el egy Lexus hibriddel EV (elektromos hajtás) üzemmódban, és azonnal észreveszi majd a különbséget: a szinte tökéletes csendet. Lexusa ilyenkor egyáltalán nem fogyaszt üzemanyagot - ez pedig azt jelenti, hogy károsanyag-kibocsátás sincs. És ha mérsékelt sebességgel autózik, vagy a feltorlódott forgalomban araszol, a helyzet ugyanez: nulla emisszió.
Gyorsításkor az elektromotor bőséges nyomatékkal mozgatja az autót, majd a benzinmotor is beindul (vagy inkább udvariasan átveszi a hajtás feladatát). A két erőforrás összehangoltan működik, és az E-CVT váltó észrevétlenül, rántások nélkül továbbítja erejüket a kerekekhez. Önnek mindezzel egyáltalán nem kell törődnie.

ENERGIAVISSZANYERŐ FÉKEZÉS

A rendszer még a lassítás energiáját is hasznosítja, vagy mondjuk inkább így: újrahasznosítja. Erre szolgál a zseniális energiavisszanyerő fékrendszer.
Amikor az autó lassít, az elektromotor adja a fékerő nagy részét, mivel ilyenkor fordítva működik. Ha pedig fordítva működik, akkor generátor lesz belőle, vagyis elkezdi tölteni az akkumulátort. Másképpen fogalmazva: az autó megállításához használt értékes energiát később az autó mozgatására használjuk.
Tehát mi is az energiavisszanyerő fékrendszer előnye? Például az, hogy Önnek sosem kell külső forrásról feltöltenie a Lexus hibrid hajtást, mert az akkumulátor menet közben hatékonyan feltölti magát.

A HIBRID HAJTÁSRÓL KÉPEKBEN

KEZDÉS

A Lexus Hibrideknek nincs szükségük külső elektromos hálózatra, visszatermelik az elektromos energiát vezetés közben feltöltve a Hibrid Akkumulátort, csak nyomja meg az indítás gombot és már útra is kelhet!

 

GYORSÍTÁS KÖZBEN

A Lexus Hibridek képesek csak a villanymotort használni, vagy csak a benzinmotort. A két erőforrás kombinációja egy kimagaslóan takarékos egységet képez. Haladás közben teljesen függetlenül működnek a hajtásláncon, hirtelen gyorsításkor vagy ha nagyobb erőre van szükség akkor a villanymotorok segítenek a benzinmotornak.

 

MENET KÖZBEN

Az Inverter/Konverter (ECU - Electronic Control Unit) irányítja az energia útját a benzinmotor, valamint a villanymotor és a nagykapacitású Akkumulátor között. Amikor eléri az utazótempót a benzinmotorból származó plusz erő szétválasztásra kerül a kerekek és az energiavisszanyerő generátor között. A többletenergia a Hibrid akkumulátor töltését segíti, így minimalizálva az energiaveszteséget.

 

LASSÍTÁS / FÉKEZÉS

A benzinmotor azonnal leáll amikor felemeli a lábát a gázpedálról és lenyomja a félpedált, hogy minél kevesebb CO2 kibocsátása legyen az autónak. A generátor motor ellenállást fejt ki, hogy csökkentse a jármű sebességét és az ezáltal képződött energia a Hibrid Akkumulátor töltésére szolgál.

 

MEGÁLLÁS

Piros lámpánál csak a villanymotor aktív és az Ön Lexusa teljesen zajtalan, nulla káros anyag kibocsátással várakozik. Ez csupán egyetlen ok amiért a Lexus Hibridek környezetbarátabbak a normál benzines vagy dízel autóknál. A benzinmotor működése nélkül is lehet az autó összes rendszerét használni akár a légkondicionálót is a Hibrid Akkumulátorról, de amikor a töltöttsége alacsony a benzinmotor bekapcsol ezáltal energiát termelve az akkumulátor töltésére.